Az igényelt összegek képzeletbeli "top-listáját" egyelőre még mindig a tavalyi favorit, a havi 21 ezer forintos kategória vezeti, amit a kifizetésre jogosultak 49,5%-a vesz igénybe, ezt követi az ettől a tanulmányi félévtől igényelhető havi 25 ezer forintos kategória (42,2%). A havi 10 ezer forinttal megelégedők (2%), illetve a havi 15 ezer forintot választók (6,3%) száma az előző kettőhöz képest jóval kevesebb.
Az egyösszegű folyósítást a hallgatók 40%-a választotta. Az érvényes jogszabályok szerint, az őszi félévre a Diákhitel igénylések beadásának végső (jogvesztő) határideje december 15-e. Aki eddig az időpontig még beadja az igénylését, és jogosulttá válik, az a félév utolsó kifizetési napján, 2003. január 15-én - a visszamenőleges kifizetés miatt - akár 125 ezer forinthoz is hozzájuthat. December 15-e után viszont már nem érdemes sietni az új hiteligénylések leadásával, hiszen az már amúgy is csak a második félévtől lenne érvényes, és ahhoz hogy a 2003. március 14-i kifizetésből részesülhessen az igénylő, elég 2003. február közepéig leadni az adatlapját.
A Diákhitel folyósíthatóságának alapvető feltétele továbbra is az aktív hallgatói státusz, így minden érintett lehetőség szerint mihamarabb iratkozzon be az új félévre tanintézetébe.
2003. január 1-én kezdődik meg a Diákhitel hivatalos törlesztési időszaka, melynek pontos részleteiről a közel 14 ezer érintett még az idén személyre szóló tájékoztatást kap az értesítési címére.
(forrás: Educatio Press)