Helyszín:
Budapesti tanfolyamok
Johannes Rau arra buzdította a fiatalokat, hogy ne csak egy idegen nyelvet tanuljanak: erre jó lehetőséget nyújt az Andrássy Egyetem, amelynek hallgatói a német nyelven keresztül ismerkedhetnek meg az európai integráció folyamatával. Emlékeztetett rá, hogy az uniós tagság még szorosabb kapcsolatot jelent majd Magyarország és Németország között, és mindkét nép polgárai egyben az EU állampolgárai is lesznek. Kiemelte, hogy Bajorország és Baden-Württemberg kezdettől fogva támogatta a magyar kezdeményezést, és évente negyedmillió euróval segíti az egyetem működését. A német szövetségi kormány három év alatt 470 ezer eurót bocsát rendelkezésre.
Mádl Ferenc köztársasági elnök beszédében azt hangsúlyozta, hogy a magyar függetlenség visszaszerzése után ismét magunk dönthetünk arról, hogy mely országokkal együttműködve intézzük nemzeti ügyeinket. A magyar–német kapcsolatok mindig is erősek voltak, és erre a jövőben is érdemes építeni – mondta. Az Andrássy Egyetem az államfő reményei szerint olyan határokon átívelő tudást nyújt majd, amelyet az itt végzett fiatalok nemzetközi szervezeteknél, uniós intézményeknél, a diplomáciában, a jog, a gazdaság és államigazgatás számos területén kamatoztathatnak.
Üdvözölte az egyetem megnyitását Ludwig Bieringer, az osztrák parlament felsőházának elnöke, Christoph Palmer baden-württembergi államminiszter és Erwin Huber bajor államminiszter. Orbán Viktor, a kezdeményezés egyik elindítója más elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni, de levélben üdvözölte az egybegyűlteket: ebben hangoztatta, hogy az Andrássy Egyetem a kiteljesedő Európa szellemi központja lehet.
forrás: Népszabadság