Természetesen mindkét álláspont tartalmaz igazság-elemeket is, de a hozzáértő, mértékletes vélemények szerint, a hátralévő idő hatékony kihasználásával képesek leszünk versenyképes megbízható munkaerőt bocsátani az európai munkaerőpiacra, úgy, hogy az személyes sikert és megélhetést nyújtson az egyén számára is.

A magyar szakképzés hosszú múltra, tradíciókra tekinthet vissza. A mesterségbeli tudás értéke mindig magas szinten volt, gondoljunk csak a már a polgárosodás idejét megelőzően is a vándorló céhlegényekre, a hazatértük után szakmájuk hírnevének halhatatlanságot szerző híres mesterekre, akiknek neve méltán fémjelzi a magyar mesterségbeli tudás minőségét. Persze nem a nosztalgia és az emlékezés képezi alapját napjaink helyzetértékelésének, hanem a tárgyszerű megmérettetés, a rendszerváltás óta végbement változások és fejlesztések eredményei, az iskolarendszerű szakképzésben végbement változások.

Annak ellenére, hogy az iskolarendszerű képzést sokan nem tartják elég rugalmasnak ahhoz, hogy a viharos gyorsasággal zajló változásokat azonnal követni tudja, ha összehasonlítanánk a tizenöt évvel ezelőtti szakmastruktúrát a maival, meglepő eredményt kapnánk. Nem csupán a szakmai tartalom és módszerek a szakmák elnevezése változott meg, de az infrastruktúra, a képzés feltételeit megteremtő feltételrendszer is. Nem beszélve arról, hogy az iskolarendszerű szakképzés egy állandó jó színvonalat mindenkor képes biztosítani. A világban, a műszaki fejlődésben végbemenő változásokra egyébként sem tud már semmiféle iskola felkészíteni, ahhoz valóban egy életen át szükséges tanulni, de az alapokat, a tanulásra való készséget, a többszöri váltásra, változtatásra való felkészítést azonban joggal várhatjuk el az iskolától.

Ismeretes a prognózis, miszerint azoknak a fiataloknak, akik ma kerülnek a középiskola padjaiba, előreláthatólag legalább ötször kell pályát változtatni életük során. Micsoda kihívás ez!

Gondoljunk csak arra, hogy a társadalmi, politikai változások következtében a közelmúltban, az elmúlt évtizedben is mekkorát fordult a világ, a mi világunk! A rendszerváltás előtt például nálunk ismeretlen fogalmak voltak a munkanélküliség és sok más, a piacgazdaság létrejöttével járó pozitív és negatív jelenség. A pozitívak között az új lehetőségek, amelyek biztosítani tudták, hogy mára például a magyar iskolarendszer informatikai ellátottsága száz százalékossá vált, s a képző intézmények felszereltsége nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét nagy mértékben köszönhetően a különböző nemzetközi kapcsolatoknak, programoknak az Európai Unió Phare -programjának, illetve az azóta már sokszorosan kibővült és egyre szélesedő lehetőségeknek.

No és persze akkor még nem beszéltünk arról a szakmai tudásról, szellemi befektetésről, amelynek eredményei majd csak ezután mutatkoznak meg. Kinyílt a világ a szakma számára is. Bárhogy is nézzük, ennek előnyeit még azok is elismerik, akik a legpesszimistábbak. Kinyílt a világ, a tudás, a tapasztalatok megszerzésére, cseréjére, sok-sok tanár, oktató, diák kapott lehetőséget a külföldi elmélet és gyakorlat megismerésére, párbeszédre. Az új "kalandozások korát" nemsokára, a csatlakozás után követi majd az az időszak, amikor már a magunkfajta szegényember legkisebb gyermeke is elindulhat a jóféle szakmájával, idegennyelv-tudásával, magyar bizonyítványával szerencsét próbálni Európába, ahol nemcsak megérteni, de értékelni is fogják az ő szaktudását, ahol igazi mesterré válhat, s ahonnan igazi mesterként, sikeresen térhet majd haza vagy mehet tovább, hiszen egész Európában otthon lesz majd. Higgyék el, mindez most már csak karnyújtásnyira van tőlünk.

(Sulinet)