Medgyessy Péter utalva Magyarország közelgő uniós csatlakozására, felhívta a figyelmet, hogy a mostani diákoknak majd nem csak 10 millió, hanem 377 millió polgár között kell versenyképes, korszerű tudással rendelkezniük.
- A versenyre fel kell készítenünk a fiatalokat, meg kell teremteni az eszközöket és feltételeket, esélyt és lehetőséget adni arra, hogy csökkenjenek a továbbtanulást biztosító társadalmi különbségek az országhatáron belül és azon túl is a tehetséges fiatalok számára - mondta.
- A tudás, a szakértelem az egyik legnagyobb kincs, amit a közös Európába vihetünk - hangsúlyozta a miniszterelnök.
Medgyessy Péter szólt arról is, hogy az elmúlt évtizedekben az egyetemi oktatók nem a felelősségüknek megfelelő javadalmazásban részesültek.
- Adósságunk van velük szemben, mert a nehéz körülmények, az anyagi megbecsülés hiánya ellenére hűségesek maradtak szeretett tanítványaikhoz, intézményeikhez - mondta.
Megjegyezte: ez a kormány csupán elkezdhette az adósságok törlesztését; azonban az elmúlt száz nap, de talán ezer nap sem lenne elegendő, hogy valamennyi igazságtalanságot orvosolni lehessen.
- Most a kormány valamit törlesztett azzal, hogy 50 százalékkal megemelte a béreket, ezzel azonban közel sem lehetünk elégedettek, hiszen európai színvonalú oktatáshoz megfelelő béreknek kell társulni - jelezte.
A sürgősen megoldásra váró tennivalók közé sorolta a kollégiumi helyek, a tantermek, a korszerű előadótermek, az oktatási segédeszközök és a számítógéppark gyarapítását.
- A kormány alapkövévé tettem az oktatást, hiszen Magyarország jövője egyértelműen azon múlik, hogy a közös Európában lesznek-e olyan magas képzettségű szakembereink, akik nemzetközi színvonalon megállják a helyüket - hangsúlyozta Medgyessy Péter - hozzáfűzve -, hogy csak ez teremtheti meg az esélyt az ország fejlődésére, a nemzet boldogabb jövőjére és a mai fiatalok szebb életére.
Nincs más választásunk, ehhez a kemény munkához a kormány feladata a feltételek biztosítása - mondta a Miskolci Egyetem tanévnyitóján Medgyessy Péter -, aki ezt követően felavatta a felsőoktatási fejlesztési program keretében, részben uniós forrásokból újjáépített egyetemi főbejáratot, valamint új korszerű előadótermeket.