Szűrés

Belépés

szótár

 

Külföldi gyerekek is jelentkeznek a kőszegi ELTE táborba

Helyszín: 
4

A szervezők és a tanárok egy csoport létszámát 8-12 főben limitálták, ez a minimum és maximum érték. Elmondásuk szerint a 10 fő az ideális ahhoz, hogy meg tudják valósítani a nyelvórák kitűzött céljait, a szókincs és beszédkészség fejlesztését.


A gyerekek először szintfelmérő tesztet írnak, ennek alapján sorolják őket különböző szintekre, minden nyelvből. A szintfelmérő folyamatosan nehezedő feladatokból áll, ezt szaktanárok értékelik.


A nyelvtanulás napi hat órában történik, a felmért tudásszint alapján haladnak a 10 napra szabott tananyagon.


Külföldi diákok is érdeklődnek a tábor iránt, évek óta töltenek el tíz napot, vagy akár többet is Kőszegen, az alapítvány táborában. Tavaly érkeztek iskolások többek között Németországból, Svédországból, Kanadából és Ausztráliából is. Az idei első külföldi jelentkező kanadai, aki angol nyelvterületen jár iskolába, itt Magyarországon, a táborban pedig franciát szeretne tanulni. Nyaranta több tucat külföldi fiatal érkezik a nyári táborba. Ők hirdetésekből, az Internetről és nagykövetségektől értesültek erről a táborozási lehetőségről.


A táborban tanító nyelvtanároknak megfelelő nyelvvizsgával kell rendelkezniük. Kritérium a nyelvtudás és a tanítási gyakorlat. Előnyt élveznek azok a jelentkezők, akik egyetemisták, és nyelvszakosok. Náluk fiatalabb nem taníthat a táborban. A nyelvtanárok kiválasztása szigorú feltételek szerint történik, szaktanárok felügyelik a többkörös válogatást. Az oktatás előre meghatározott tematika szerint folyik, a tanárok a saját tematikájukat a turnusok kezdete előtt leadják.


További információk és képek az előző táborokról: www.nyaritabor.hu., telefon: 06-30/209-6432.


damnadm adatai

Ajanlott tanfolyamok

Targoncavezető, kazánfütő képzés, tanfolyam
Január 22-től újra inditjuk az alábbi  modulos OKJ-s képzéseket!   Targoncavezető      87.000.-Ft Kazánfütú               105.000.-Ft A tanfolyami dijak tartalmazzák a vizsgadijakat is. A cégek  a képzési költséget elszámolhatják a szakképzési alap terhére....
Ruházati eladó tanfolyam Veszprém
Ruházati eladó tanfolyam Veszprém Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 31 341 01 0010 31 05) A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes ellátni a kereskedelmi egység szabályszerű üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat, értékesítési...
Műkörömépítő tanfolyam Miskolc
Műkörömépítő tanfolyam Miskolc Tanfolyam jellege: szakképesítő. Kéz, és lábápoló, műkörömépítő OKJ 31 815 01 0000 00 00 A képzés célja: A képzéssel elsajátítható: bizonyos bőrbetegségek felismerése, kezelése, a bőrkeményedés, tyúkszem, benőtt...
Hatékony, megtérülő online marketing képzés
Építsünk céljainkra és terveinkre online stratégiát, és alakítsuk ki az eszközrendszert, amellyel elérjük azt az üzleti eredményt, amit elvárunk internetes kommunikációnktól. A webes eszközök használata jóval egyszerűbb, mint gondolná, de a maximális eredményességhez ismernie...
Társasházkezelő tanfolyam Budapest
Társasházkezelő tanfolyam Budapest Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 814 01 0000 00 00 ) A képzés célja: A tanfolyam a társasházi ingatlan szakszerű kezelésére és a vele való gazdálkodásra irányuló mindazon korszerű elméleti és gyakorlati ismeretek átadására törekszik,...
Sportmasszőr tanfolyam Eger
Sportmasszőr tanfolyam Eger Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 726 01 0010 5202) A képzés célja: Olyan sportmasszőr szakemberek képzése, akik széleskörű elméleti és gyakorlati tudással felruházva szakszerûen és eredményesen végzik majd...
Multmédia alkalmazás fejlesztő - Tartalomenedzser képzés

Nyilv.t.szám: 11-0019-04                                                                                                                                   Akkreditáció: AL-0048

 

Multimédia-alkalmazás fejlesztő- Tartalommenedzser képzés...

Nyomástartóedény-gépész tanfolyam, képzés

Ny.t.sz.:
11-0019-04                                                                                                           Akkreditáció:
AL-0048
...

Lakberendező tanfolyam Győr
Lakberendező tanfolyam Győr Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 214 01 0000 00 00) A képzés célja: olyan általánosan művelt, korszerű szakmai elméleti és gyakorlati felkészültségű szakember képzése, aki képes a lakberendezési szolgáltatás...
Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző tanfolyam

Nyilv.t.szám: 11-0019-04                                                                                                                             ...

Fotós Tanfolyam 100 órában, 50 óra gyakorlati képzés

Nálunk 100 órában sajátíthatja el a fotós szakma alapjait, vagy amatőrként megismerheti a fotózás különleges területeit. Több mint ezer oldalnyi jegyzet és 50 óra gyakorlat segíti a tanulást. Képzett modellek segítségével sajátíthatja el a portréfotózás és modellfotózás...

Eszperantó tanfolyam
Eszperantó nyelvtanfolyamok indulnak folyamatosan. Biztos alap a nyelvvizsgához www.fundamento.hu
Biztosításközvetítő tanfolyam Debrecen

A képzés időtartama: várhatóan 5 hónap.
A képzés helye: Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen, Szombathi u. 12.
A képzéshez szükséges végzettség: érettségi vizsga.
Tantárgyak: ágazati biztosítástan...

Joomla! webportál tanfolyam kezdőknek
Szeretne professzionális weblapot készíteni? Webáruházat létrehozni, és üzemeltetni? Információkat azonnal kicserélni? Ön a saját weblapján pillanatok alatt megváltoztatja annak tartalmát, ezáltal lépéselőnybe kerülhet a versenytársaival szemben! Nem bízik egyik Webmesterben...
Ingatlankezelő tanfolyam, képzés

Nyilv.t.szám: 11-0019-04                                                                                                                             ...

Eljárás szerinti hegesztő tanfolyam OKJ-s képzés
Eljárás szerinti hegesztő képzés indul 2009. február  12-én. A tanfolyam ideje két hónap.A tanfolyam dija: 105.000.-Ft melyet magántanuló három részletben fizethet meg. Cégek a szakképzési alap  terhére vehetik igénybe a szolgáltatást.   Államilag elismert OKJ-s...
Php-webprogramozó tanfolyam Pécsett!-Netlogi C School

A tanfolyam elvégzését követöen Ön képes lesz bármiféle alkalmazást leprogramozni az interneten, önállóan programokat írni, eligazodik majd a php-s rendszerekben és a kódolásban! Képes lesz mint webprogramozó önállóan dolgozni! Megismertetjük az adtbázis-kezelés, a...

Műszaki termékminősítő képzés

MŰSZAKI TERMÉKMINŐSÍTŐ

szaktanfolyam

...

Elektronikai hulladékválogató, -feldolgozó képzés

Nyilv.t.szám: 11-0019-04                                                                                                                                   Akkreditáció: AL-0048

 

Elektronikai hulladékválogató, - feldolgozó képzés

...
Pedagógiai asszisztens képzés

Nytsz: 11-0019-04                                                                    Akkreditációs szám: 0048

PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS

szaktanfolyam

 

A szakképesítés azonosító (OKJ) száma...

Lean termelés-optimalizáció (február-március)
Képzésünk továbbra is a szakképzési hozzájárulásból finanszírozható! Tematika 1.) LEAN alapok február 24-25. 2.) TPM március 3...
Hulladéktelep kezelő tanfolyam

Nyilv.t.szám: 11-0019-04                                                                                                                                  
Akkreditáció:
AL-0048

 

Hulladéktelep-kezelő tanfolyam

...

Francia tanulás, 11.kerület

 

Tapasztalt diplomás nyelvtanárok vállalnak felkészítést vizsgára, érettségire, korrepetálást középfokú szintig.

Helyszín: Budapest, 11.kerület, a 4-es villamostól pár percre, közel az Allee-hoz.

 

Tel: 06/31-781-4984 

...


A Tanfolyamok.hu oldal Magyarország méltán legismertebb tanfolyamkereső oldala, ahol már több, mint tízezren találtak maguknak megfelelő tanfolyamot. Oldalunk kínálata az összes magyarországi településre kiterjed az adatbázisban egyaránt találsz vidéki és fővárosi tanfolyamokat, OKJ, ECDL, műszaki, gazdasági pénzügyi művészeti egészségügyi nyelvi képzéseket is. Oktatási intézményeknek, iskoláknak havonta egy darab hirdetés beküldése ingyenes, így biztosítva a kisebb oktatási cégek számára is egyenrangú megjelenést és az adatbázisunk tisztaságát. Partnereink: Amennyiben speciális képzéseket keresel nézd meg a szaktanfolyamok oldalt, ahol mindenféle felnőttképzési kínálat között válogathatsz, ha pedig kikapcsolódásra vágysz érdemes kipróbálni a legjobb ingyenes játékokat is...