Szűrés

Belépés

szótár

 

Jelentkezés az egyetemekre, főiskolákra - még egy hónapig.

Helyszín: 
22

A diákok idén is korlátlan számú jelentkezést nyújthatnak be, új lehetőségként az intézmény döntése értelmében az egyetemi vagy főiskolai szakok szakterület szerint meghatározott szakcsoportjaira is lehet pályázni. Ez utóbbi esetben az intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzata határozza meg a szakcsoporton belüli szakfelvétel időpontját az eljárási szabályokat.
A felvételi eljárás díja az idén 2.800 forint, a jelentkezéshez egy "A" jelű törzslapot és annyi "B" jelű intézményi lapot kell kitölteni, ahány helyre a diák pályázik.
Az idei évben összesen 58.500 diákot várnak a felsőoktatási intézmények államilag finanszírozott képzésre, 3.500-zal többet, mint tavaly. Ebből nappali tagozaton 46 ezren, esti és levelező tagozaton 8 ezren, felsőfokú szakképzésben 4500-an tanulhatnak majd. 2001-ben 149 ezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra és hasonló érdeklődésre számítanak az idén is.
Változásra kell számítaniuk az idén egyetemi szintű bölcsészképzésre jelentkezőknek, ugyanis számos szakot nem vehetnek fel önállóan a hallgatók, ez azonban a költségtérítéses képzések esetében nem jelenti a térítés összegének jelentős változását.
A tavaly nyáron hatályba lépett kormányrendelet értelmében az egyetemi szakokat - meghatározott kivételekkel - első alapképzésben más szakkal kell társítani.
Nem vehető fel a jövőben önállóan az amerikanisztika, a bolgár nyelv és irodalom, a cseh nyelv és irodalom, az esztétika, az észt, a filmelmélet és filmtörténet, a finn nyelv és irodalom, a finnugor, a horvát nyelv és irodalom, az informatikus könyvtáros, a lengyel nyelv és irodalom, a néderlandisztika, a román nyelv és irodalom, a romológia, a skandinavisztika, a szerb nyelv és irodalom, a színháztörténet, a szlovák nyelv és irodalom, a szlovén nyelv és irodalom, az ukrán nyelv és irodalom, az újgörög nyelv és irodalom.
A jogszabály értelmében nincs megkötés arra vonatkozóan, hogy ezeket a képzéseket főiskolai vagy egyetemi szakokkal párosítják-e.
Egyetemi szintű szakkal kell azonban társítani az altajisztika, az arab, az assziriológia, az egyiptológia, a hebraisztika, az indológia, az iranisztika, a japán, a kínai, a kommunikáció, a kulturális antropológia, a latin nyelv és irodalom, a mongol, a művelődésszervező, a néprajz, a tibeti és a török szakokat.
A pedagógia szakot a hallgatóknak egyetemi szintű szakkal vagy főiskolai szintű tanári, tanítói, gyógypedagógiai szakkal kell társítaniuk.
A főiskolai szintű bölcsészképzés eddig is kétszakos volt, az idén e tekintetben gyakorlatilag nincs változás az előző évhez képest.
A jelentkezőről egységes rangsorolás alapján döntenek az intézmények: azaz a felvételi eredmény meghatározásakor 120 pontos rendszert kell alkalmazni. Legfeljebb hat többletpontot lehet adni:
államilag elismert nyelvvizsgáért összesen öt, az Országos Képzési Jegyzéken szereplő felsőfokú szakképzettségért, technikusi képesítő bizonyítványért legfeljebb három, sportteljesítményért meghatározott esetekben 3 pont jár.

forrás: MTI


Ajanlott tanfolyamok

Ékszerbecsüs, festménybecsüs, műtárgybecsüs, bútor-szőnyegbecsüs tanfo

A szakértők iskolája: V-pearl oktatás a Victoria Oktatási Központ tanárainak a közremüködésével. A szakbecsüsképzés szakirányai: ékszerbecsüs, festménybecsüs, mütárgybecsüs, bútor-szőnyegbecsüs tanfolyamok folyamatosan indulnak. 

  

Rendezvényszervező tanfolyamok

Rendezvényszervező tanfolyamok Budapesten

Rendezvényszervező képzés 200 órában (fél év). 160 óra elmélet, 40 óra gyakorlat. 5 modul: vállalkozástan, marketing alapismeretek, ügyvitel és számítástechnikai ismeretek, kommunikáció és rendezvényszervezési ismeretek....

Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Szeged

A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes az ingatlanok hivatalos értékbecslésének elkészítésére, valamint adásvételének és cseréjének közvetítésére. Ellátja a lakások, házak, telkek, bérlet és tulajdonos váltásának közvetítését, és az ügyletek...

Gyógymasszőr tanfolyam Baja

Gyógymasszőr tanfolyam Baja
Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 51 5008 01)
A képzés célja: Olyan szakemberek képzése, akik egészségügyi intézményekben, kórházakban, gyógyfürdőkben és egyéb területeken, szakorvos szakmai...

Családi napközi vezető tanfolyam AJÁNDÉK Bébiszitter végzettséggel

Családi napközi működtetője tanfolyam

Figyelem, most ajándék Bébiszitter képzéssel!

Budapesten, Pécsen, Zalaegerszegen, Székesfehérváron, Győrben és...

Ólomüveg- és Tiffany készítő tanfolyam



A Tanfolyamok.hu oldal Magyarország méltán legismertebb tanfolyamkereső oldala, ahol már több, mint tízezren találtak maguknak megfelelő tanfolyamot. Oldalunk kínálata az összes magyarországi településre kiterjed az adatbázisban egyaránt találsz vidéki és fővárosi tanfolyamokat, OKJ, ECDL, műszaki, gazdasági pénzügyi művészeti egészségügyi nyelvi képzéseket is. Oktatási intézményeknek, iskoláknak havonta egy darab hirdetés beküldése ingyenes, így biztosítva a kisebb oktatási cégek számára is egyenrangú megjelenést és az adatbázisunk tisztaságát. Partnereink: Amennyiben speciális képzéseket keresel nézd meg a szaktanfolyamok oldalt, ahol mindenféle felnőttképzési kínálat között válogathatsz, ha pedig kikapcsolódásra vágysz érdemes kipróbálni a legjobb ingyenes játékokat is...