Szűrés

Belépés

szótár

 

Angol-magyar óvoda Budapesten

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Amennyiben szeretné ha gyermeke nem csak úgy ellene napközben az óviban vagy a bölcsődében hanem játszva tanulna idegen nyelveket, angol várjuk szeretettel az Újpesten található magánbölcsöde Budapestnél, ahol gyermeke szórakozás és játszás közben sajátíthatja el az angol nyelvet, ahova a magyar gyermekek mellett angol anyanyelvű gyerekek is járnak így együtt közösen ismerhetik meg egymás kultúráját és nyelvét. Egy nem mindennapi mágánbölcsőde és óvoda, ahol gyermeke a legjobb körülmények között lehet el napközben, ahol egyedi foglalkozások és élmények várnak rá. Nem zseniket képzünk hanem arra törekszünk a gyermekek a mindennapi foglalkozások keretében is gyerekek tudjanak maradni.

Magán bölcsődénk és óvodánk alapelvei:

  1. játékos
  2. igényes
  3. gondoskodó
  4. egyénre szabott

Magánbölcsődénk 2oo6-ban alakult meg, így mára több, mint 10 éves múlttal rendelkezünk az angol-magyar nyelvű bölcsődei és óvodai nevelés terén. Folyamatosan és fokozatosan növekszik, ahogy a professzionalizmusunk is. Lépést tartunk a világban bekövetkező változásokkal és a szülők elvárásaival, képesek vagyunk változni és változtatni egy szóval fejlődni, ugyanakkor fontos számunkra a folytonosság és a hagyományok is. Mind a bölcsőde mind pedig az óvoda értékrendjét a természetesség a néphagyomány és az angol nyelv alakítja.

 


Ajanlott tanfolyamok

Sommelier Tanfolyam
A képzés célja: Sommelier tanfolyamainkat egyaránt ajánljuk gyakorló sommeliereknek, felszolgálóknak és mindenkinek, aki érdeklődik a szakma iránt. A vendéglátásban dolgozók felé fokozott elvárás, hogy magabiztos tudás birtokában, felelősséggel, minden részletre kiterjedően...
Gyógymasszőr tanfolyam Szeged
Gyógymasszőr tanfolyam Szeged Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 726 01 0010 5201) A képzés célja: Olyan szakemberek képzése, akik egészségügyi intézményekben, kórházakban, gyógyfürdőkben és egyéb területeken, szakorvos szakmai...
Biztosításközvetítő tanfolyam Pécs

A képzés időtartama: várhatóan 5 hónap.
A képzés helye: Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola, Pécs, Batthyány u. 1-3.
A képzéshez szükséges végzettség: érettségi vizsga.
Tantárgyak: ágazati...

Élelmiszer és vegyiáru eladó tanfolyam Szombathely
Élelmiszer és vegyiáru eladó tanfolyam Szombathely Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 31 341 01 0010 31 02) A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes ellátni a kereskedelmi egység szabályszerű üzemeltetésével kapcsolatos...
Autóipari Minőségtechnikák tanfolyam, képzés

Időpont: 2009. március 23-27.


Cél:


A résztvevők megismerik az ISO/TS 16949 eszközeinek alkalmazását, képesek lesznek mindennapos tevékenységük során a szabvány előírásai szerint...

IT kommunikációs szolgáltató - közösségi informatikai szolgáltató

Nyilv.t.szám: 11-0019-04                                                                                                                                   Akkreditáció: AL-0048

 

IT kommunikációs szolgáltató - Közösségi informatikai...

Idegenforgalmi angol szaknyelvi tanfolyam Budapest

Részletek a tanfolyamokról

Az angol idegenforgalmi szaknyelvi tanfolyam óraszáma 40 óra
Az angol idegenforgalmi szaknyelvi tanfolyam...
Sportmasszőr tanfolyam Budapest

A képzés időtartama: 11 hónap, 860 óra (260 óra elmélet + 600 óra gyakorlat).Az elméleti képzésre 2 x kb. 2 hónapon át tartó időszakban, egymástól néhány hét szünettel kerül sor. A gyakorlati képzés az első elméleti blokkot követően kezdődik.
Az...

Távoktatás Tűzvédelmi Szakvizsga
Tűzvédelmi szakvizsga tanfolyam 4 óra alatt! TÁVOKTATÁSOS Képzés. Továbbképzés. Hegesztők-AB tev. végzők, PB gázcseretelep-Üzemanyagkút kezelő, Vízforrás felülvizsgáló, Pirotechnika (1 nap)-Tűzoltókészülék karbantartó (2 nap), Tűzjelző berendezések szerelői-karbantartói (1 nap...
Photoshop tanfolyam
Tanfolyamunkon a hallgatók elsajátíthatják a számítógépes képfeldolgozás alapjait, és részletesen megismerkedhetnek az Adobe Photoshop eszközeivel. A tanfolyam alatt különös hangsúlyt fektetünk rá, hogy a hallgatók minél több feladaton keresztül, gyakorolva tanulják meg a...
Ruházati eladó tanfolyam Szeged
Ruházati eladó tanfolyam Szeged Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 31 341 01 0010 31 05) A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes ellátni a kereskedelmi egység szabályszerű üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat, értékesítési...
Svédmasszőr tanfolyam Szolnok
Svédmasszőr tanfolyam Szolnok Tanfolyam jellege: ismeretterjesztő A képzés célja: Olyan felkészültségű szakemberek képzése akik anatómia és masszázselméleti, valamint gyakorlati tudással felruházva szakszerűen és eredményesen segítik a...
Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Budapest
Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Budapest Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 341 03 0000 00 00) A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes az ingatlanok hivatalos értékbecslésének elkészítésére, valamint adásvételének...
Bútor és lakástextil eladó képzés

Ny.t.sz.: 11-0019-04                                                                                     Akkr. sz.: 0048

BOLTI ELADÓK tanfolyamai képzés

 

A szakképesítés azonosító (OKJ) száma:              31 341 01 0000...

Gyermekotthoni asszisztens tanfolyam, képzés

Nyilv.t.szám: 11-0019-04                                                                                                                       ...

Sportmasszőr tanfolyam Debrecen
Sportmasszőr tanfolyam Debrecen Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 726 01 0010 5202) A képzés célja: Olyan sportmasszőr szakemberek képzése, akik széleskörű elméleti és gyakorlati tudással felruházva szakszerûen és eredményesen végzik...
Svédmasszőr tanfolyam Kecskemét
Svédmasszőr tanfolyam Kecskemét Tanfolyam jellege: ismeretterjesztő A képzés célja: Olyan felkészültségű szakemberek képzése akik anatómia és masszázselméleti, valamint gyakorlati tudással felruházva szakszerűen és eredményesen segítik a...
Értés-és kiejtésjavító angol nyelvi tréning Budapest

Részletek a tanfolyamokról:

Az értés- és kiejtésjavító angol nyelvi tréning óraszáma 6 óra
Az értés- és kiejtésjavító angol nyelvi tréning helyszíne Soter...
Idegenforgalmi angol szaknyelvi tréning Budapest

Részletek a tanfolyamokról

Az idegenforgalmi angol szaknyelvi tréning óraszáma 3 tréningnap/24 óra
Az idegenforgalmi angol szaknyelvi...
Egészségügyi gyakorlatvezető képzés
EGÉSZSÉGÜGYI GYAKORLATVEZETŐ KÉPZÉS A szakképesítés azonosító (OKJ) száma:      54 146 01 0000 00 00 Szint:                                                              emelt szintű szakképesítés, Az alap szakképesítés megnevezése:              Egészségügyi...
Aktív tőzsdetanfolyam
Az Aktív tőzsdetanfolyam azt a célt hivatott szolgálni, hogy a tőzsde világa iránt érdeklődőknek részletesen és mélységeiben megtanítsa a tőzsdei kereskedés elemeit és stratégiáit, ill. hatékony eszközrendszereket adjon a fegyelmezett és sikeres...
Kazánkezelő tanfolyam

 

KAZÁNGÉPÉSZ
 
A szakképesítés azonosító (OKJ) száma:        31 522 02 0010 31 03...
Linux kezdő és haladó

Szoftverüzemeltető és Rendszeroperátor

A Szoftverüzemeltető és Rendszeroperátor 150 órás
képzésünk, egy otthoni vagy mikrovállalati számítógépes környezet
magabiztos üzemeltetésére, adminisztrációjára képesít. Kedvező áron
várjuk  tanulóinkat, jól...



A Tanfolyamok.hu oldal Magyarország méltán legismertebb tanfolyamkereső oldala, ahol már több, mint tízezren találtak maguknak megfelelő tanfolyamot. Oldalunk kínálata az összes magyarországi településre kiterjed az adatbázisban egyaránt találsz vidéki és fővárosi tanfolyamokat, OKJ, ECDL, műszaki, gazdasági pénzügyi művészeti egészségügyi nyelvi képzéseket is. Oktatási intézményeknek, iskoláknak havonta egy darab hirdetés beküldése ingyenes, így biztosítva a kisebb oktatási cégek számára is egyenrangú megjelenést és az adatbázisunk tisztaságát. Partnereink: Amennyiben speciális képzéseket keresel nézd meg a szaktanfolyamok oldalt, ahol mindenféle felnőttképzési kínálat között válogathatsz, ha pedig kikapcsolódásra vágysz érdemes kipróbálni a legjobb ingyenes játékokat is...