Szűrés

Belépés

szótár

Ólomüveg- és Tiffany készítő tanfolyam

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Marjanovic Straja, festő, üvegfestő, ólomüveg-készítő, -restaurátor, illetve -tervező vagyok.

Az üvegművészet már 25 éve életem szerves része. Restaurálási munkáim során szerencsém volt Európa legkiemeltebb műhelyeinek (Róth Miksa, Zsellér Imre, Kratzmann Ede, Forgó és társa, Rudolf Geyling) munkáit tanulmányozni, és így az évszázadok óta létező és fejlődő hagyományos ólomüveg-technikát saját tervezésű munkáimban is felhasználom.

 A műhelyemben folyamatos, csoportos tanfolyamokat indítok, amelyeken un. Tiffany, illetve hagyományos ólomüveg készítési technikát sajátíthatnak el a tanulók, minimális szerszámigénnyel, azaz költséges segédgépek nélkül, úgy, ahogy 100-150 évvel ezelőtt is alkottak az ezen szakmát művelő mesterek.

 A tanfolyam három, egymásra épülő szintből áll. A tanfolyamokon elkészített munka a tanuló tulajdonában kerül.

 1. szint:

     40 órából álló, un. gyors tanfolyam, amelyen a tanulók elsajátítják a Tiffany és az hagyományos ólomüveg technika alap elméleti, és gyakorlati ismeretét. A tanfolyamon szabadon választható motívumú, 1-1db(10-15 üvegdarabból álló) munkát készítenek el. 

 2. szint:

   70 órából álló, haladó tanfolyamon a tanulók részletesebben megismerkedhetnek a szakma történelmével, az alapanyagok kínálati és használati tulajdonságaival. 1 db munkát készítenek el, amely az üvegdarabok számát tekintve összetettebb, illetve az üvegformák minden előforduló kivágási nehézségét tartalmazza. Ezáltal alaposabban megismerik a bonyolult fogási fortélyokat és azokat be is gyakorolják.

  3. szint:

   70 órából álló haladó tanfolyam, amely folyamán térbeli tárgyak készítése történik. A tanulók 1db kisméretű lámpát készítenek ólmozási, és 1db díszdobozt Tiffany technikával, ezáltal megismerkednek ezen technikák térben alkalmazható lehetőségeivel.

Tanfolyamok ára:

1. szint: 60 ezer Ft 

2. szint: 90 ezer Ft

3. szint: 90 ezer Ft

Bejelentkezéskor a tanfolyam árának 20%-át kell befizetni.

Mindhárom tanfolyamra való jelentkezés esetén 20% kedvezményt adok.

Marjanovic adatai

Honlap címe
http://marjanovic.co

Telefon 1.
70-3965872

Bemutatkozás

Ajanlott tanfolyamok

Hitelközvetítő képzés

Hitelközvetítő

Tanfolyam jellege: Oklevelet adó.

A képzés célja: Hitelközvetítő tevékenységgel
kapcsolatos alapvető információk elsajátítása. Felkészülés a
vállalkozói tevékenység elindítására.

A képzés helye: 1073...

Kereskedő és vendéglátó vállalkozó képzés, tanfolyam távoktatásban

Ha VAN kedve tanulni, de NINCS ideje iskolába járni, Keressen meg minket, és vizsgázzon  nálunk! Kereskedő és vendéglátó képesítő tanfolyamok indulnak folyamatosan, LEVELEZŐ   OKTATÁSSAL! Tankönyveket és konzultációkat biztosítunk....

Szakács tanfolyam Budapest
Szakács tanfolyam Budapest Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 33 811 03 1000 00 00) A képzés célja: A szakácsok különféle nyersanyagok, félkész és késztermékek felhasználásával dolgoznak. Előételek, hidegtálak, levesek, főzelékek, köretek, saláták, mártások, halból, vadból...
Grafika mesterfokon/grafikus tanfolyam Pécsett!

Grafika mesterfokon tanfolyam

A "grafika mesterfokon" képzést azoknak ajánljuk, akik a
legismertebb és leggyakrabban alkalmazott grafikai programokkal magas szinten
szeretnének foglalkozni, ill. dolgozni.

A képzés fő "gerincét...

Épületgépész technikus képzés

Épületgépész technikus képzés

szaktanfolyam

A szakképesítés azonosító (OKJ) száma:    31 582 09 0010 3104

A szakképesítés megnevezése:                     épületgépész technikus

Felügyeleti...

Tárgyalástechnika képzés

Nytsz: 11-0019-04                                                                                                                               Akkreditációs szám: 0048

Tárgyalástechnika tréning

A tréning célja:
hogy a résztvevők...

Szakács tanfolyam Budapest
Szakács tanfolyam Budapest Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 33 811 03 1000 00 00) A képzés célja: A szakácsok különféle nyersanyagok, félkész és késztermékek felhasználásával dolgoznak. Előételek, hidegtálak, levesek, főzelékek, köretek,...
Hulladékfelvásárló tanfolyam

Nyilv.t.szám: 11-0019-04                                                                                                                                   Akkreditáció: AL-0048

Hulladékfelvásárló

szaktanfolyam

...
Cukrász tanfolyam

Nytsz: 11-0019-04                                                                                                                                  Akkreditációs
szám: 0048...

Ruházati eladó tanfolyam Budapest

A képzés időtartama: 150 óra.
A képzés helye: Apáczai Csere János Gimnázium, 1054 Budapest, Papnövelde u. 4-6.

Szakács tanfolyam Budapest
Szakács tanfolyam Budapest Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 33 811 03 1000 00 00) A képzés célja: A szakácsok különféle nyersanyagok, félkész és késztermékek felhasználásával dolgoznak. Előételek, hidegtálak, levesek, főzelékek, köretek,...
Minőségirányítási specialista tanfolyam

Certified QMB – TÜV
Minőségirányítási Specialista tanfolyam
(Termékszám: T1-02)
 
Célcsoport
-        Döntéshozóknak a szervezetük rendszer szemléletben való működtetéséhez.
-        Minőségirányítási folyamatok támogatói –...

Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Szeged
Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Szeged Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 341 03 0000 00 00) A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes az ingatlanok hivatalos értékbecslésének elkészítésére, valamint adásvételének és...
Kereskedő boltvezető tanfolyam Zalaegerszeg
Kereskedő boltvezető tanfolyam Zalaegerszeg Tanfolyam jellege: szakképesítő ( OKJ 33 341 01 0000 00 00 ) A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes létrehozni és működtetni egy kisvállalkozást. A vállalkozás környezetéhez igazodva...
Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Debrecen
Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Debrecen Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 341 03 0000 00 00) A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes az ingatlanok hivatalos értékbecslésének elkészítésére, valamint adásvételének...
CNC forgácsoló tanfolyam

CNC FORGÁCSOLÓ

...

EURO Nyelvvizsgára Felkészítő Tréning

Siker az Euro és EuroPro nyelvvizsgán! EURO NYELVVIZSGA TRÉNING Az International House a nyelvoktatás legújabb eredményeire és több évtizedes tapasztalataira alapozva fejlesztette ki az Euro és EuroPro nyelvvizsgákat. Az...

Esküvőszervező suli Baranya, Somogy és Tolna megyében
Esküvőszervező képzés 2009 május 24-től Baranya megyében, Pécsett! Kinyitunk számodra egy új világot! Végzettséghez nem kötött! Részletek: www.eskuvoszervezosuli.mlap.hu! A legjobban végző 2 hallgatót...
Műkörömépítő tanfolyam Győr
Műkörömépítő tanfolyam Győr Tanfolyam jellege: szakképesítő. Kéz, és lábápoló, műkörömépítő OKJ 31 815 01 0000 00 00 A képzés célja: A képzéssel elsajátítható: bizonyos bőrbetegségek felismerése, kezelése, a bőrkeményedés, tyúkszem, benőtt...
Svédmasszőr tanfolyam Debrecen
Svédmasszőr tanfolyam Debrecen Tanfolyam jellege: ismeretterjesztő A képzés célja: Olyan felkészültségű szakemberek képzése akik anatómia és masszázselméleti, valamint gyakorlati tudással felruházva szakszerűen és eredményesen segítik a...
Fodrász tanfolyam Győr
Fodrász tanfolyam Győr Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 33 815 01 1000 00 00) A képzés célja: A fodrász szakmai képzés célja olyan általánosan művelt, korszerű szakmai elméleti és gyakorlati felkészültségű szakemberek képzése, akik...
Ingatlanközvetítő tanfolyam, képzés

Nyilv.t.szám: 11-0019-04                                                                                                                             ...

A Tanfolyamok.hu oldal Magyarország méltán legismertebb tanfolyamkereső oldala, ahol már több, mint tízezren találtak maguknak megfelelő tanfolyamot. Oldalunk kínálata az összes magyarországi településre kiterjed az adatbázisban egyaránt találsz vidéki és fővárosi tanfolyamokat, OKJ, ECDL, műszaki, gazdasági pénzügyi művészeti egészségügyi nyelvi képzéseket is. Oktatási intézményeknek, iskoláknak havonta egy darab hirdetés beküldése ingyenes, így biztosítva a kisebb oktatási cégek számára is egyenrangú megjelenést és az adatbázisunk tisztaságát. Partnereink: Amennyiben speciális képzéseket keresel nézd meg a szaktanfolyamok oldalt, ahol mindenféle felnőttképzési kínálat között válogathatsz, ha pedig kikapcsolódásra vágysz érdemes kipróbálni a legjobb ingyenes játékokat is...